Farkasfalka

1.Fejezet:

Vadászat

 

     A nap lemenőben volt a tenger mögött.Kedvenc szirtemen állva úgy éreztem, hogy enyém a világ.Minden, minden az enyém.A hűs szél ami a tenger felől fúj, a kiálló sziklák és maga a tenger.A felhők most váltottak halványlilára.Ezekből én csak a tengert uralom.Az az enyém és megvédem bármi áron.A szél belekapott dús kékesszürke bundámba melyet a Víz királyságának farkasai ezüstszürkének neveztek.A tenger hullámai úgy csapódtak a sziklákhoz mintha csak engem akarnának ostromolni.Néhány csepp az arcomnak csapódott amit nagyon élveztem.

-Sóhajtás!Hol vagy!?Sóhajtás!!

    Na igen már csak ő hiányzott.

-Itt vagyok!

    Egy nagy fehér farkas futott át a homokon bundáján megcsillant a lemenő nap fénye, de ez engem a legkevésbé sem érdekelt.Sam szép farkas volt szó se róla.Nem ez volt vele a bajom, inkább az hogy ha lehetett ő is egyhelyben akart tartani, mint az apám.Illetve nem csíptem, hogy folyton valamivel dicsekedett és az sem érdekelte velem mi van, én is igazából fogadok csak ezért kellettem.Öneteltnek és büszkének tartom, akit nem érdekelnek mások.

-Már mindenhol kerestelek.Apád hivatott nemsoká kezdődik a vadászat.-mondta lihegve.

-Jól van jó.Megyek már.

   Leugrottam a szikláról és elindultam a part mentén.

-Hé várj meg.

-Hah, bocs azt hittem sietünk.

-Pedig egy kis játékra még van időnk.

-Grrr.Játszon veled a vadász az.-mondtam és a nyaka felé kaptam de sajnos még időben elugrott.

-Na, ne legyél már ilyen.Várj!

    Amilyen gyorsan csak tudtam eliramodtam.Pont ezt az idiótát küldte értem apám.Nem is értem miért dicsőitik őt annyira.Kirázott a hideg, de továbbfutottam.Lihegve érkeztem meg a barlangokhoz melyek egy része a tenger felé nyúlt.Ez volt a part azon szakasza melyet a leginkább utáltam.

-Sóhajtás hol voltál!?És hol van Sam?-apám hangja mint a menydörgés úgy hasította ketté a tenger tiszta, kellemes morajlását.

-Öööö...Az előbb még mögöttem volt...Nézd csak itt is van.

-Ha így folytatod megtiltom hogy kimenj a szirthez.-nézett rám rosszálóan.

    Persze, persze.Mindig ugyanaz a nóta.Ha megtiltaná akkor is elszöknék.Sajna ezzel ő is tisztában volt.Mégis miért nekem kellett a vezér lányának születnem?Akkor ért oda Sam.

-Sóhajtás, mostantól Sammel kell tartanod mindenhova.-szólalt meg apám.-Nem hagyhatod el bármennyire is futhatnékod van.

-Tessék!?Na de...

-Semmi na de téma lezárva!-mondta majd a farkasok elé állt.

    Sam olyan kajánul vigyorgott, hogy kedvem támadt megtépni.De nem tehettem.Csak álltam ott és vártam.Apám végre bejelentette, hogy indulunk és szó nélkül elindultam vigyázva nehogy Sam utól érjen.

-Ühüm.

    Apám hátranézett és megállt.A farkasok követték a pillantását amely egészen addig rajtam nyugodott amíg Sam utól nem ért.Figyelmeztetően nézett rám én meg egyetlen sóhajtás kíséretében, na meg persze Sam kíséretében, továbbmentem.

    A hold lassan felkúszott az égre.Nem volt telihold így a legtöbb farkas ügyet sem vetett rá.De én figyeltem.Volt benne valami különleges.Mintha akarata lett volna s ő irányítana mindent.Az életemet is beleértve, születésem óta.Azt mondják, hogy a teliholdkor született farkasok különlegesek.Hogy miért azt még magam sem tudom.De mivel én is akkor születtem ki akarom deríteni.Már csak azt kellene kitalálnom, hogy szabaduljak meg Samtől.

-Tűz farkasok!-kiáltotta az eggyik farkas hirtelen véget vetve gondolataimnak.

    Nem tudom ki volt, mert nem láttam.Sam eltűnt mellőlem és egy másik farkasnak ugrott.Én hirtelen ledermedtem.Soha életemben nem kellett harcolnom másik farkassal.Most pedig hirtelen szükségessé vált.

    Egy nőstényfarkas ugrott velem szembe.Kissebb volt nálam de sokkal gyakorlottabb volt a harcban.Egy pillanatig csak vicsorogtunk egymásra majd nekem ugrott.Izzott közöttünk a levegő.Soha ilyen melegem nem volt még.Hirtelen megértettem miért Tűz farkasok.Apám ekkor észrevette, hogy kutyaszorítóba kerültem és közém meg a másik farkas közé ugrott.Gyorsan elbánt vele.A Tűz farkasok végül feladták és elmenekültek.

-Mindenki jól van!?-apám újból mint a menydörgés szólt.

-Mi volt ez?-kérdeztem alig felfogva ami történt.-Miért támadtak ránk?

-Boznyára túl közel merészkedtünk a területükhöz.-felelt apám.

-Így van.-válaszolt egy nagy vörös Tűz farkas mely mintha a semmiből tünt volna elő.

   Mindenki döbbenten megált és a helyén maradt.Apámat leszámítva aki támadásba lendült:

-Nem léptük át a területeteket!Mégis miért támadtatok meg!?

-Sajnálom.Őszinte leszek.Nem vettük észre, hogy a Víz királysághoz tartoztok.Azt hittük, hogy Árny farkasok portyáznak erre.Emiatt meghívlak titeket legyetek a vendégünk ma éjjel.

-Mit mondtok testvérek elfogadjuk?-kérdezte apám.

    A válasz egyhangú vonyítás volt.A vadászat gyorsan véget ért.

 

2.Fejezet:

Álmodó farkasok

 

    Ez a reggel végre jól kezdődött.A tegnapi küzdelem nem viselt meg túlzottan senkit egy valakit kivéve.És ez volt az én szerencsém.Sam tegnap megsérült s ezt nem vettük elsőre észre csak kicsit később.A lényeg hogy így apám felmentette őt az őrizetemtől és kinevezte a bátyámat Álmodót.Álmodó szeretett atyáskodni felettem bár ő is szórakozott volt mint én.Egy igazi bátty, de azért ő legalább hagyja hogy élvezzem az életet.Emellett ő tényleg vigyáz is rám.

-Sóóhajtás!Ébredj!Hahó!

-Mi van?Hagyjál!Na, na, hé fejezd már abba!Hahaha!Ne csináld!

    Álmodó addig böködte az oldalamat, hogy a végén már menekülőre fogtam.Jó kis ébresztés!

-Látom jó kedved van.-mondtam.

-Nekem mikor ne lenne hugi?-felelte nevetve.

-Na és ma hová megyünk?-kérdeztem kiváncsian.

-Hááát...Nem is tudom...Rég jártam a szirteknél.Hm, mit gondolsz?

-Éljen!!-Ugrottam fel s egy hirtelen mozdulattal feldöntöttem Álmodót.Senki mással nem hancúroztam így, ezt csak és kizárólag neki engedtem meg.-Aki utoljára ér a szirtekhez az egy rózsaszín orru tapsifüles!

-Húha!Azt hiszem te lettél az!-Mondta lihegve és diadalittasan Álmodó, mikor egy fejjel lehagyott a szirteknél.

-Huh!Ez nem ér én lány vagyok hagynod kellene nyerni!

-Hahaha!Persze, még mit nem!

-Óóó!Nézd de szép innen a hold!-Ahogy Álmodó felfigyelt a mondatomra egy gyors és erőteljes mozdulattal vízbe löktem.

    Ezután vizi bunyó következett persze,természetesen ebben is alul maradtam.De őszintén nem bántam ezt sem.Mindketten nagyon jól szórakoztunk.

-Jajj Álmodó!Miért nem fogja apa ezt soha megérteni?

    Álmodó egy pillanatig a távolba meredt mintha meg se hallotta volna amit mondtam.Pedig tudtam, hogy hallotta.

-Mert fél.-válaszolta.

-Fél?Na de mitől?

-Az emlékektől.Tudod, itt ismerte meg a mamát.-pillántása nagyon szomorúvá vált hirtelen.

    Ez sok mindent megmagyarázott.Sem Álmodó sem apa nem beszélt erről soha.Ha rá kérdeztem is inkább terelték a témát.Édesanyámról nem sok emlékem maradt nagyon kicsi voltam amikor meghalt.Csak arra emlékszem hogy gyönyörű ezüstszürke volt.Pont olyan mint én.Ő is teliholdkor született.És ezért jár ide ritkán a bátyám is.

    Feláltam és felkapaszkodtam a sziklára.Álmodó először fel sem figyelt erre de egyszercsak felpillantott és megszólalt:

-Nem csodálom, hogy apánk nem szeret itt látni.Ha ott álsz pont olyan vagy mint anya.Méltóságteljes, büszke és szabad.Hihetetlen, hogy mennyi mindenben hasonlítotok.

    Hirtelen elöntött a bánat vonyítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon.Olyan ez mint amikor ti sírnátok, mégis valami meggátol nem enged, a könnyek elfutják ugyan a szemet de nem folyik le az arcon.Most úgy éreztem, a fájdalom szétszakít.Fájt, hogy nem ismertem anyámat.Fájt, hogy mindenkit rá emlékeztettem és ezzel fájdalmat okoztam mindazoknak akik szerethették őt.És fájt, hogy a múlton nem lehet változtatni.Végül leültem és a távolba meredtem.A nap most kezdett felbukkanni Keleten.Lopva Álmodóra pillantottam.Ő még mindig engem nézett.

    Leugrottam a szikláról és odabújtam bátyám meleg bundájához.Ezután így szólt hozzám:

-Tudod, apa nagyon szeret téged.

-Tudom.Csak sose mutatja ki.

-Ahj, ideje indulnunk.Gyere hugi!

   Egy pillanatig még ott ültem és a hullámokra néztem.Majd feltápászkodtam és Álmodó után indultam.Lassan sétáltunk a parton egymás mellett majd végül feltettem az utolsó kérdéseim amik az eszembe jutottak.

-Bátyus?

-Igen?

-Te szoktál ábrándozni mind a múlton, mind a jövőn?

-Nem lenne Álmodó a nevem ha ez nem így lenne.

-Igaz, de ez így még nem jutott eszembe.

-Sok mindent kell még tanulnod.

-Még sose kérdeztem mert nem mertem, de most mégis, mi volt anyánk neve?

    Álmodó megált és a szemembe nézett.Szempár még sosem vizslatott ennyire.Majd válaszolt:

-Holdkő, mivel teliholdkor született.

    Ezzel a válasszal megelégedtem.Inkább nem kínzom többet.Örültem azért, hogy elmondta ezeket nem számítottam rá, hogy válaszol a kérdéseimre.

    Velünk szembe egy szürke farkas sétált.Apa, gondoltam.

-Végre itt vagytok.Már kezdtem aggódni.

-Amíg velem van nem kell féltsd.-felelte Álmodó.

-Igaz de akkor is.Na induljunk.Vár a vacsora.

   A nap már magasan ragyogott mikor a farkasok aludni tértek.

 

3.Fejezet:

Sötét árnyak

 

    Másnap az éjszaka kellemesen hűs volt.Szerettem a hűvös estéket.Ilyenkor úgy érzem semmi baj nem történhet.Megint a part felé indultam már szinte öntudatlanul is.Most Álmodó nem kísért el.A tenger olyan volt mint máskor nyugodt, békés.A nap lement s a szárazföld irányából a hegyek felett pedig felkelt a hold.Az ég gyönyörű csillagokban úszott.Végül a sziklákhoz értem.

    Felugrottam a kedvencemre közben folyton anyára gondoltam.Vajon mi történhetett?Miért nem beszél róla senki?Miért félünk a multunktól?

    Közben nem vettem észre hogy egy sötét árny lopódzik mögém.

-Nicsak, nicsak mit látnak szemeim?Csak nem egy Víz farkas?

   Megfordultam és egy hatalmas fekete hím farkas állt velem szembe.Megborzongtam és próbáltam kitérni előle de nem tudtam.Beszorított a tenger és asziklák közé.A szirt magas volt és sosam mertem leugrani róla mert alatta kisebb éles kövek voltak melyek két perc alatt végeznek bármilyen állattal.

-Mi a neved?-kérdezte az idegen.

-S..Sóhajtás.A nevem Sóhajtás.

-Hm, szép név.

-Mit akarsz tőlem?

-Emlékeztetsz valakire.Olyan szőre volt mint neked.Véletlenül nem Alaf lánya vagy?

    Halgattam.Nem akartam, hogy tudja.De tudta éreztem.Kezdett kicsúszni alólam a talaj.

-Igen az vagy.-folytatta és még közelebb jött.

-Dark!Takarodj onnan!!

    Összerezzentem a hangra.Nem ismertem, de nem mertem kinyitni a szemem.Végül a kiváncsiság erőt vett rajtam.Egy tűzvörös farkas állt nem messze a feketétől.

-Milyen jól összejöttünk.-szólalt meg egy másik hang.

    Ez Álmodó!Megkönnyebbültem.

-Engedd el Dark vagy nem állok jót magamért!Gyerünk és hord el magad!

-Idulj!-szólalt meg a vörös farkas is.

    A Dark nevü farkas visszaindult, de még visszakiáltott mielőtt eltünt volna:

-Nem lesztek ott mindig, hogy megvédjétek!

-Grrr.-mordult fel a vörös farkas.-Remélem nem látom többet.

-És te ki vagy?

-Sóhajtás több tiszteletet.-szólt rám Álmodó.

-Bocsánat.Köszönöm, hogy megmentettél.

-Nincs mit.A nevem pedig Roran.Mennem kell.Ég veletek!

-Ég veled!-káltottuk kórusban.

-Vajon mit keresett ő itt?Nem lenne szabad a területünkön lennie.

-Az lehet, de ezegyszer örülök, hogy idejött.

-Ő egy tűz farkas.Eszedbe se jusson.Tudod apánk mit gondol.

-Hová gondolsz?Nem értem honnan veszed hogy én...

-Ne is magyarázkodj már eléggé ismerlek.

-De...

-Elég!-mondta Álmodó.Soha nem láttam ennyire feldúltnak.

-Ühümm azon gondolkodtam, hogy ugye erről nem beszélünk apával mármint ami ma történt ugye?

     Álmodó úgy nézett rám mintha helyben akarna kettétépni.

-Joga van tudni.És légy szives fejezd be a gyerekeskedést!

     A barlangok körvonalai kirajzolódtak a tengerparton.Apám Sammel együtt felénk sétált.Éreztem hogy a vonyítás kényszere folytogat.Álmodó sose bánt így velem.A Tűz farkas jutott eszembe.Tényleg helyes volt, de nekem nem csak ez számít.A belső is fontos.Álmodó beszámolt mindenről ezután apám a barlangomba küldött.Ott elterültem és végre egyedül voltam.

     Másnap mikor a nap már lemenőben volt felkeltem.Elindultam a bejárat felé, de ott már apám várt.

-Sóhajtás, beszélhetnénk?

-Persze, apám.

-Beszéltem a bátyáddal és Sammel is.Rájöttünk, hogy az Árny farkasok betörnek egyre gyakrabban a területünkre ezért veszélyben vagy.Így hát úgy döntöttünk, hogy téget farkassuliba viszlek és ha végeztél a sulival egy hét után hozzá kell menned Samhez.

-Tessék?

-Kérlek.Értsd meg, hogy csak miattad teszem.

     Apám úgy mondta ezt mint még soha ezelőtt bármi mást.Szomorú volt és nyugodt.Éreztem, hogy bármit tesz szeretetből teszi.És megértettem amiről Álmodó is beszélt.Hogy ezért kell felnőnöm, komolyodnom, hogy elviseljem az élet terheit, úgy ahogy apám is tette.Nem minden móka és kacagás.Álmodó figyelte mit teszek.Sóhajtottam.

-Rendben.-mást nem tudtam mondani.

-Örülök, hogy megérted.-mondta és elment.

    Én ott maradtam.Nem volt mondandóm.Sem Álmodónak sem másnak.Bele kell törődnöm a sorsomba.Álmodó nézett egy darabig majd ő is elment.Egyedül maradtam.Mintha árnyak vettek volna körül.Sötét árnyak melyek bármikor elnyelhetnek.És én hagytam, hagytam hadd nyeljenek.

 

4. Fejezet:

Farkassuli

 

-Sóhajtás ébredj!-apám hangja megint olyan volt mint máskor.Parancsoló és ellentmondást nem türő.

-Megyek...-mondtam nagy nehezen feltátpászkodva.

-Igyekezz!Nem késhetünk!

     Kiléptem a barlangból.A lemenő nap fénye szinte mindent vörösre festett.Az idő enyhén meleg volt.Éreztem, mire vége a sulinak beköszönt a tavasz.Apámmal elindultunk.

-És tulajdonképppen mit fogunk most csinálni?

-Megismered a többi falka vezéreit illetve azok fiait,leányait.-mondta.

-Szóval lesznek mások is rajtam kívül?

-Igen, de csak két falkából.

-Miért?És melyikek azok?-kérdeztem és a szívem nagyot dobbant.Mi van ha ő is közöttük lesz?Vajon újra láthatom?

-A Föld és Jég királyságából.Ami azt jelenti, hogy Myra és Sam is velünk jön.És azért mert nekik is most lenne a betanitás.

-És a Tűz farkasok?-a kérdés olyan hirtelenül jött, hogy magam is meglepődtem.

-Náluk már véget ért.

-Aha.

     Egy tisztásra értünk.Öt felé mindenhol valami más volt.Eggyik oldalon tél volt mindent jég és hó borított.Másikon ragyogó nyár.Felénk nem volt sem meleg sem hideg.Minden királyságnak volt valami mehatározó eleme, volt aminek erősebb míg a másiknak gyengébb.Jég királyságban mindig hó volt míg a Tűzében mindig nyár nálunk változó de minden évszak enyhe volt.A Föld királyságban szintén de őket nem vette körül tenger vagy nagyobb víztömeg csak egy patak folyt át azon a kis földrészen.Az Árnyak királyságában pedig minden sötétebb volt mint másol bárhol hatalmas fák borították a területüket melyek a napfényt kitakarták.A területét egyetlen farkas sem léphette át megindokolatlanul.Volt aki mégis megtette.

-Látom nem csak nálad szokásos a késés.-szakította félbe apám a gondolataim.

-Vigyázz mit beszélsz.

     Körülnéztünk.Az erdőben senki nem volt legalábbis látszólag.Apám hirtelen megszólalt.

-Üdvözöllek Myra azt hittem nem jössz el.

-Mindig ott vagyok ahol nem is gondolnád.

     Egy érdekes színű farkas bújt elő a fák közül.Ha nem tudtad, hogy hol van nem is vehető észre.A Föld farkasok mindig jól rejtőzködtek.

-Akkor már csak egyvalaki hiányzik.

-Én is itt vagyok!-jelent meg Sam.

-Akkor menjünk!

     Sam rám nézett és pillanatok alatt úgy helyezkedett, hogy közém és Myra közé kerüljön.Én nem bántam igazán nem érdekelt mit csinál.Myrát inkább zavarta a helyzet ezért fogta magát és mellém sétált.

-Szia!Én Myra vagyok és azt hiszem még nem találkoztunk.

-Szia a nevem Sóhajtás.

-Én pedig.....

-Téged mindenki ismer!-Myra ezt olyan hangsúllyal mondta, hogy Sam kénytelen volt elhalgatni azon nyomban.

     Mosolyogva néztem Myrara.

-Tetszik a bundád szine jól el lehet relytőzni mindenki elől.

-Igen bár ez csak olyanoknál jön be akik nem ismernek.A Föld farkasok mind megismerik egymást.Nekem a tied sokkal jobban tetszik olyan különleges.

-Igaz de ez néha átok is.

-Hogyhogy?

     Apámra pillantottam aki tudtam, hogy éberen figyel.Myra követte a pillantásom és megértette jobb ha erről máskor kérdez..

-Azt inkább hagyjuk.

-Oké.-mosolygott.

-Megérkeztünk.-szólalt meg hirtelen apám.

     Megint egy tisztáson voltunk.De ez más volt.Volt egy rész ahol a föld mélyebb volt itt tanultak a farkasok harcolni, volt egy olyan ahol ember által készített csapdák és még sok minden más hevert és hallottam hogy nem messze egy patak csörgedezik.Biztos valahova majd vadászni is megyünk.

-Na hát akkor kezdjük el.Sam azt hiszem, a hölgyek előre engednek a harctéren.-mondta apám enyhén mosolyogva.

     Myrával összekuncogtunk.Mire Myra megszólalt:

-Naná!Hajrá!

     Sam kelletlenül elindult.Nem szivesen hagyott magunkra és ennek jogos oka volt.Félt, hogy kibeszéljük illetve, hogy elsőként fog leégni.Ami bekövetkezett igencsak hamar.Sam folyton támadni akart de apám mindig kitért előle és akkor csapott oda amikor a legkevésbé számított rá.

-Ésszel Sam ha csak támadsz és nem figyelsz az ellenfeledre az előbb utóbb elkapja a nyakad és akkor véged!-mondta apám enyhén haragosan.Én minden lépésüket figyeltem.

-Huh, okés.-mondta Sam és végül megált kényszerítve apám a támadásra.

-Jól van.-apám lecsapott mind a villám de higgadtan nem dühből.Sam két másodperc alatt földre került.

-Mindig légy higgadt és figyeld az ellenfeled mozdulatait ha már kezd fáradni akkor támadj főleg ha gyengébb mint te ha erős keresd a pillanatot amikor a nyakához férhetsz vagyis a legsebezhetőbb pontjához.Sose dühből támadj hanem józan ésszel.Sóhajtás!

-Igen apám?

-Most te jössz!

-Biztos, hogy ez jó ötlet?

-Sóhajtás kérlek.-mondta apám újból ellentmondást nem tűrő hangon.

-Oké megyek.-majd lesétáltam az arénába és a figyelmemet megosztva apámra koncentráltam.

     Apám várt egy darabig majd támadt én pedig nyomban számolni kezdtem és szinte játszva ugrottam ki fogai közül.Apám meglepődött.

-Szép volt!Na védekezni már tudsz!Most támadj!

-Apám, muszály ezt?

-Miért nem akarsz támadni?

-Mert nem akarok ölni.

-És ha az életed múlik rajta?Vagy valakié akit szeretsz?Nézd, néha szükséges.

-Jól van.

     Most apám várt én meg agyaltam.Hogy győzzem le?Végül neki rontottam és ahogy gondoltam elugrott előlem.Én pedig hirtelen irányt változtattam.Így már nem tudott elugrani.Fogaim élesen közeledtek apám nyakához és az utolsó pillanatban megáltam.

-Szép volt!Jó harcos lehetne belőled ha jobban akarnád.

-Nekem elég volt!-most én beszéltem ellentmondást nem tűrő hangon és apám egy sóhajtással letudta az ügyet.

     A nap felkelt a völgyek között.Apám mindenkit aludni küldött és ő maga is lefeküdt.

 

5.Fejezet

Farkasok hívása

 

     A tegnapi nap gyorsan eltelt és nem nagyon volt időnk vadászni.Ez volt a legfontosabb leckénk.

-Jó estét ifjoncok!-apám hangja vígan csengett és ezegyszer tudtam, hogy ez miattam van.Láthatta, hogy meg tudom védeni magam.

-Jó estét!-feleltük kórusba mindhárman.Már korgott a gyomrunk alig vártuk, hogy indulhassunk.

     Apám átvezetett minket az erdőn.

-Ismeritek a farkasok hívását ugye?

-Persze.-vágtuk rá kórusban.

     A farkasok hívása egy hosszú elnyújtott vonyítás volt.Ezzel jeleztük ha valamiben egyetértünk, ha valaminek örülünk vagy ha egymást hívjuk vadászni.És még sok minden mást jeleztünk ezzel.

     Megérkeztünk.A közelben szarvasok szagát éreztem.És ezzel nem voltam egyedül Sam már javában türelmetlenkedett:

-Na induljunk már.

-Hé ne menjünk fejjel a falnak!-mordult rá apám.-Ne felejtsétek el ha bármi baj van hívjátok egymást.Emellett Sóhajtás és Sam ti maradjatok itt.Ha átértünk a túloldalra tereljétek a szarvasokat felénk.Myra te velem jössz.Mindenki értette?

-Igen.-feleltük bár nem tetszett, hogy kettesben kell maradnom Sammel.

    Myra eggyüttérző pillantást vetett rám és elindult apám után.Már tudott mindent tegnap sokáig fent voltunk és beszélgettünk.Örültem, hogy jó barátra leltem benne.A falkám többi tagjával ritkán beszélgettem.Nem vagyok túlzottan otthonülő típus.Szóval elmeséltem neki, hogy mi történt és azt is, hogy mi vár rám ezután.Ő ismerte Samet és tutda milyen.De ebbe nem volt beleszólása.

-Szóval, mi újság veled?-szólalt meg Sam hirtelen.

-Semmi különös.-feleltem és kinéztem a bokrok közül.

-Tegnap ügyesen harcoltál.

-Kösz.

-Tudod arra gondoltam, hogy ha megvacsoráztunk...

-Ne is álmodj róla!-hangom haragosan csengett.

-Mi a bajod velem!?

-Szerinted?Folyton farkaslányok után kajtatsz és elegem van belőled!

-Nézd, apád nekem ígért.És én vigyázni akarok rád.Persze igazad van ilyen vagyok, de ha segitesz le fogok tudni szokni róla.

     Meglepődtem.Nem ilyen válaszra számítottam.Nem tudtam mit feleljek.Talán Sam tényleg képes lenne a kedvemért változni?Nagyon őszintének tűnt.Apámék pont ekkor értek a túloldalra.

-Mennünk kell!-szóltam hátra Samnek.

-Menjünk.-felelt.

     Kilőttünk a bokorból.A szarvasok menekülőre fogták a dolgot de apámék kinézték maguknak áldozatukat és a bokorból egyenesen neki ugrottak.A szarvas nem szenvedett sokat gyorsan végeztünk vele.Miután befejeztünk apám

 megszólalt:

-Szép volt ügyesek voltatok.Nos ha befejeztétek indulás az arénában.

-Ennyit a sétáról.-sóhajtott Sam.

     Mellé sétáltam.

-Nézd ne haragudj.

-A haragod jogos.Megértem.

-Majd bepótoljuk.

     Sam úgy nézett rám mint aki azt sem tudja most mihez kezdjen.Meglepődött.Én rámosolyogtam és tovább sétáltam.

-Oké akkor folytassuk Sam?

-Megyek.

     A nap hasonló volt az előzőhöz.Most Myra is sorra került de meglepően jól teljesített.Mire kivilágosodott megint azon kaptuk magunkat, hogy beszélgetünk.Elmondtam ami aznap történt és erősen kételkedett amikor ahhoz a részhez értem, hogy Sam talán képes megváltozni.

-Ezt erősen kétlem.Bár ki tudja.

-Én még reménykedem talán nem lesz annyira elviselhetetlen.

-Talán.

   A nap mint annyiszor újból lebukott a tenger felől.Vágytam visszamenni a tengerhez.Mostanába a Tűz farkas is sokszor eszembe jutott.Még Myrának sem beszéltem róla.A neve pedig hiába törtem a fejem nem jutott eszembe.Vajon miért gondolok rá ennyiszer?Hiszen nem is ismerem.

-Jó estét.-mondta apám.

-Szép estét nektek is.-feleltem.

-Ma megismerkedtek az ember által készített csapdákkal és mindennel ami vele kapcsolatos.

     Ritkán láttunk embert a területünkön de mégis előfordult.Vadászok sajna erre is jártak.És ez így ment hónapokon keresztül.Sok mindent megismertünk és sok tudásra szert tettünk.Na meg persze komolyodtunk is.Én ügyesebb lettem a harcaban és a vadászatban.Sam is a harcban illetve a vadászatban lett sikeres de neki jobban ment a nyomolvasás is.Myra megtanult jobban rejtőzködni emmellett valamivel bátrabb lett mint volt.Idegenekkel ugyanis elég félénk.Ő is nyomolvasásban és vadászatban jeleskedett inkább.

     A sok tanulásnak, leckének vége szakadt.Apám gratulált és mindenkit hazaküldött.

     A suli véget ért.

6.Fejezet:

Változások

 

     Álmodó sétált felénk a parton.Mosolygott.Bundáján megcsillant a nap fénye.Bennem valami megváltozott.Mindörökre.Már nem az a farkas voltam mint előtte.Máskor ha ennyi ideig távol vagyok odarohanok hanyat homlok és bátyámat ledöntve a lábáról üdvözlöm.De úgy tűnik apámnak sikerült fegyelmet nevelnie belém.Nem futottam.A bátyám elém lépett.Nem erre számított.

-Üdvözöllek!-mondtam nyugodt hangon.

-Szia hugi gyönyörű lettél.-mondta kissé csalódottan.

-Szia és köszönöm.-köszöntem mégegyszer és továbbindultam.Sajnáltam de nem volt se kedvem se erőm a játékhoz.

    A sok "edzés" kiölte belőlem az erőt.Ahogy a farkasok körbeálltak és köszöntöttek úgy éreztem végre tényleg ide tartozom.Ezt azelőtt soha nem éreztem.Nem sokkal később felkelt a hold.Nemsoká telihold lesz az még három nap.A farkasok minden második teliholdkor találkoztak.Az összes falka összegyűlt ilyenkor a tisztáson ahol a királyságok találkoztak.Eddig soha nem mentem el mert az volt a szabály, hogy oda csak azok a farkasok mehetnek melyek befelyezték a sulit.Apám ezt az éjszakát választotta, hogy bejelentse a menyegzőmet Sam-mel.

-Sóhajtás, itt vagy?

     Ez Sam.Sam, hát, lehet, hogy nehéz elhinni de tényleg megváltozott.Már nem kereste más farkas lányok társaságát.Ő is más lett valahogy, felnőtt.Ebben apámnak igen sok szerepe volt.Megértettem most miért ő lett az oktatónk.

-Igen és mindjárt megyek.-mondtam miközben két másik farkas a bundámat fésülte de már az utolsó simitásokat végezték.

     Kiléptem a barlangból.A hold felettünk ragyogott.Samre pillantottam aki nagyon elcsodálkozott.

-Wow!Gyönyörű vagy...

-Köszönöm.Mehetünk?

-Persze.

     Ezzel Sam mellém sétált és egymás mellett sétálva indultunk el a parton.Sam szeretett sétálni.Én futni jobban, de ezt most nem engedtem meg magamnak.Erre a suliban nem került sose sor.

-Szóval..Sokat szoktál egyedül sétálgatni?-kérdeztem csak, hogy megtörjem a csendet.

-Öh.. igazából még sosem sétáltam egyedül.-felelte.

-Hogyhogy?-hirtelen nem értettem meg mit akar mondani, de miután kimondtam meg is értettem.

-Háát ismered a múltam.

-Iigen bocs.

-Semmi okod bocsánatot kérni.Igazad volt.

-De van.Nem úgy viselkedtem mint aki meg is érdemelte volna a figyelmet.

-Tudod, én őszintén mondtam amit mondtam.És másképp talán sosem értem meg, hogy ez így nem jó senkinek.Hálával tartozom.Amikor találkoztam a falkatársaimmal ráébredtem, hogy amit régen tettem gyerekes és meggondolatlan volt.Sajnálom, az egészet.

-Semmi gond hisz kölykök voltunk.-mondtam mosolyogva.

-Sóhaj...

-Igen?

-Én meg akartam kérdezni, hogy megtisztelnél azzal hogy a párom leszel, mindörökre?

     Nem kaptam levegőt.Nem számítottam erre.És nem éreztem felkészülve sem magam.

-Öööö én..

     Felcsenült ekkor a hívás.A falkánkból vonyítottak.Megértettük, hogy baj van s elkezdtünk visszafelé futni.Észrevettem, hogy bár Sam gyorsabb volt nálam, mégis picit lemaradt mögöttem és sokat nézett hátra így hátra kiáltottam:

-Baj van!?Látsz valamit?

-Nem tetszik ez nekem!

     De már nem volt idő magyarázkodásra.A farkasaink Árny farkasokkal harcoltak.Hirtelen leblokkoltam.Szédültem és nagyon rossz érzésem támadt.Elöttem egy fekete farkas állt.Ugyanaz akivel nemrég találkoztam.Dark volt az.

-Nicsak kit látnak szemeim.Csak nem Sóhajás?

-Grrrr.És ha az vagyok?

     Két pillanat alatt nekem ugrott.Én gyorsan kitértem az útjából de ő még gyorsabb és erősebb volt.Fogai a bőrömbe vésődtek.A fájdalom az egész testemen végigáramlott.Emellett valami más is.Először életemben megismertem a félelmet.Hirtelen elengedett.

-Neeem!-Sam úgy ugrott Darkra mindha ez semmilyen erőfeszítést nem kívánt volna tőle.Ezért engedett el.Sam megvédett.

     A távolból újjabb vonyítás érkezett.Nem a mi farkasaink voltak.Jég farkasok.

-Vissza, visszavonulás!-vezényelt Dark.

     Sam elengedte Darkot mikor jöttek az övéi.Dark még rámnézett és így szólt:

-Még találkozunk.És akkor az enyém leszel.

-Soha!Takarodj!-Sam mordult fel haragosan.Még nem nagyon láttam ilyennek.

     Sam észrevette, hogy meginogtam.Mellém ugrott.Vállával megtámasztott és megtartott.Szédültem kezdett minden elsötétülni.

-Sóhaj Sóhaj... Ne add fel kérlek.....-Sam szinte könyörgött.

     Elájultam.Minden koromsötét lett.

     Egy egész napot voltam eszméletlen.Valamikor a reggel közepén ébredtem meg.Sam nem messze aludt tőlem.Álmodó úgyszint ott volt egy másik sarokban.Míg nem figyeltem Sam felébredt.

-Jól vagy?

-Nem mondhatnám...De túl fogom élni.

     Sam elmosolyodott és kisétált.Nemsokkal később apámmal lépett be.Álmodó szintén felébredt és mellém ült.

-És ti nem lett bajotok?

-Nem mi jól vagyunk.-felelt apám.

-Sóhaj?-Sam mindha valamit nagyon óvatosan akart volna közölni.

-Igen?

-Úgy döntöttünk míg rendbe jössz s míg fel nem kel a következő telihold addig toljuk a szertartást.Jó lesz így neked is?

-Sam nem akarom, hogy...

-Az a fontos, hogy jobban legyél.-mondta és mellém sétált.Lefeküdt mellém mire furcsa érzésem lett.Valami furcsa.Valami öröm és egyben bánat de nem tudtam mihez kötni.Lassan megint elaludtam.

     Sok sok nap telt el.Mind jobban és jobban lettem.Sammel is sikerült megbarátkoznom sokat sétáltunk de egyre többet vágytam az egyedüllétre.Néha pedig megkaptam néha nem.Az élet ment tovább.

 

7.Fejezet

Első találkozás

 

     Mindenkivel szokott olyan dolog történni ami megváltoztatja az életét.Örökre.Van, hogy jó van, hogy rossz irányban.Ez velem is megtörtént.Eggyik nap az erdőbe indultam.Egyedül akartam lenni.Sam a saját farkasaival volt Álmodó nem tudom merre járt.Apám pedig természetesen a falkával volt.Én pedig végre megkaptam amire vágytam.Egy kis szabadságot.Az erdő csendes volt.De mégse teljesen.Megálltam.Figyeltem.Valahol mintha farkasok küzdenének.

     Nem tudtam mit tegyek.Menjek, ne menjek?Hirtelen az eggyik farkas felvonyított.Erőtlen nyüszítés volt és nem hiszem, hogy bárki is meghallotta volna.Elindultam.A lábam úgy repített mint még soha.Éreztem, hogy oda kell érnem, mert ha nem túl késő lesz.Kiugrottam a bokrok közül.Két dühös szempárral kerültem szembe.Árny farkasok.Nöstények.Nem messze melletük egy vörös bundájú farkas feküdt.Nem volt esélye egyedül még úgy sem, hogy a két másik farkas nöstény volt.Talán büszkeségből sem támadta meg őket.

     Az eggyik farkas nekem ugrott.Amilyen gyorsan tudtam kitértem előle és a másik nyakának ugrottam.Soha nem öltem azelőtt farkast.Most sem ez volt a szándékom.Ráadásul szerencsém volt a vörös farkas valószinü kifárasztotta őket igy könnyen el tudtam zavarni mind a kettőt.A vörös farkasra néztem amelyik pont háttal feküdt.

     Lassan közelebb mentem.Mi van ha elkéstem?Ahogy szembe fordultam a farkassal hirtelen belém hasított a felismerés.De hisz ez ő!Ugyanaz a farkas volt amelyik meg mentett amikor Dark először megtámadt.Nem tudom mit tegyek.Ha itt hagyom biztosan az Árny farkasok visszajönnnek és megölik.De én sem maradatok itt sokáig.Ha Dark ránk talál végünk.Elhurcolni pedig nem tudnám jó erős farkas.

-K..ki vagy te?

-Jhaj hál istennek!-mondtam és közelebb mentem hozzá.-A nevem Sóhajtás.

-Emlékszem rád.

-Fel tudsz állni?

-Megpróbálom.

     Felállt, de ugyanazzal a lendülettel vissza is zuhant volna ha nem ugrok mellé.Furcsa érzés futott át rajtam.Valami, amit soha nem éreztem azelőtt.Mintha megnyugodtam volna de mégis nyugtalan voltam.

-Köszönöm, megmentettél.

-Nincs mit.Igazán.Na és hová menjünk?

-Nem tudom.

-Hogyhogy, nincs otthonod?

-De igen van, de oda nem mehetünk, mert még megölnének.És nem hiszem, hogy el tudnék menni odáig.

-Értem, de itt nem maradhatunk.

-Ott a fák között van egy kissebb farkaslak oda mehetünk.Remélem, még semmi nem költözött oda.

-Akkor indulás!-vezényeltem.

     A "farkaslak" már iszonyat régi lehetett.Egy fa gyökerei közt levő kis üreg volt.Tudtam, hogy itt is könnyen megtalálnak.A vér és a szagunk sokszor nyomra vezető.A nyomolvasás nem volt erősségem, de tanultam és most hasznát vettem.

-Az üreget ki kel szélesítenem.-néztem a vörös farkasra, amelynek nem jutott eszembe még mindig a neve, de most sikerült összegyüjtenem a bátorságom.-Megkérdezhetem mégegyszer, hogy mi a neved?

-Roran és igazad van, de úgy érzem nem tudok neked segiteni.-mondta és ezzel leült mellém.

-Nem gond.-és szorgosan szélesíteni kezdtem az üreget és törtem a fejem, hogyan tüntessem el a nyomainkat.Mire végeztem az üreg elég széles és mély volt, hogy mindketten elférjünk benne.

-Na jó mostmár pihenj.-szólalt meg Roran.

-Ok de még van egy kis dolgom.

-Micsoda?

-Nyugodj meg, nemsoká visszajövök.-és elindultam.

-Na de...

-Semmi de mindjárt jövök.-ezzel nekiiramodtam.Tudtam, hogy az erőben van egy fű, melynek a szagát a farkasok útálják.Ez alól én sem voltam kivétel, de inkább ez, mind hogy elharapják a torkomat.Farkasfűnek neveztük.Igyekezve, hogy gyordan visszaérjek számba vettem annyit amennyi csak belefért és rájöttem, hogy nem csak a szaga, de az íze is ugyanolyan pocsék.Körbehintettem a lak egész környékét és bekúsztam Roran mellé.

-Fúj mi ez a szag?

-Na ne finnyáskodj!Amúgy farkasfű.És te sem leszel jobb szagú.-ezzel beintettem őt is.

-Uh..

-Haha.Na mindjárt jövök.

-Megint?

-Igen ha már megmentettelek nem hagyhatom, hogy elvérezz nekem.-mondtam és újból kimásztam a lukon.Elfogtam egy nyulat is és gyógyfüvekkel is tértem vissza.

-Wow.El se hiszem, hogy egy ilyen farkaslány kezeibe kerültem.Mi vagy te angyal?

-Hm meglehet.-mondtam mosolyogva.-És te hogy kerültél a két ördög kezeibe?

-Sejtheted, hogy miért támadtak meg.Mert én vagyok a Tűz farkasok hercege.Na meg mert Dark mindenkit szívből gyűlöl.És ő akar lenni az összes farkas vezére.

-Nem értem én úgy hittem, hogy csak minket gyűlöl, mert állítása szerint megöltük a szüleit.

-Minden herceget, hercegnőt meg akar ölni.Elsősorban engem, mert rájöttem erre és, mert tudja, hogy el is fogom mondani a falkáknak.Csakhogy nem tudom mit etettél meg velem mert folyton csak beszélek.És mostmár neked is enned kéne.

-Én jól vagyok.Nincs szükségem rá.-ezzel visszatoltam a húst Roran orra elé amit előzőleg nekem tolt.

-Nem mondhatod, hogy nem szoktál enni?Az angyalok is élelemmel működnek.Vagy nem?

-Haha.De igen.Te pedig mostmár pihenj.Nekem pedig mennem kell.

-Na de hova?

-Vissza az apámhoz.Aggódni fog.Már felkelt a nap.

-Igaz, na de..

-De mi?-fodultam vissza.

-Na de nem maradhatnál velem?

     Fájt, hogy itt kell hagynom.Nem akartam.Mégis mennem kellett.Minta a szivem farkasok tépték volna ketté.És ezek közül az eggyik itt feküdt előttem.

-Nem lehet, te is tudod.De visszajövök, ígérem.És most pihenj.

-Rendben.

     Ezzel hazamentem.Egy sort kellett magyarázkodjak, hogy miért bűzlök, miért véres a bundám és hogy hol maradtam ennyi ideig.De a mese amit kitaláltam a nyúlról a füvekről és magamról az bevált és elhitték.A többiről meg nem kel tudjanak.Ha megtudnák akkor lenne csak igazán balhé.Így is csoda, hogy apám nem tiltottam meg azt, hogy az erdőbe menjek egyedül.Tudtam, hogy Sam sem fog egyhamar visszajönni és ennek örültem.Annál többet lehetek együtt Rorannal.Valahogy jobban kijöttem vele.És ha vele voltam, minden szebbnek tűnt.A világ csak úgy ragyogott.Csakhogy észnél kellett lennem főként Álmodó miatt.Ő mindenkinél jobban ismert és vele voltam a legóvatosabb.Másnap nyugodtan újból az erdő fele indultam.Gondoltam Roran még nem lesz ébren, mivel alighogy felkelt a hold úton voltam.De tévedtem már várt.

-Már azt hittem, nem is jössz.

-Bocs, nehezen szabadultam otthonról.

-Örülök, hogy látlak.

-Én is.-mondtam és borzongás futott végig rajtam ahogy kimondtam.Kellemes jóleső borzongás volt.

-Hé, most hova mész?

-Gyógyfüvekért és élelemért.

-Veled megyek.

-Nem, nem jössz.Mondom maradsz.-néztem rá haragosan de akkor már állt.

-Én herceg vagyok, nekem te nem parancsolhatsz.

-Azt mondod?-kérdeztem és neki ugrottam.Ledöntöttem a lábáról és vicsorogva néztem rá.

-Ez nem ér.Hm, mindjárt kiderül ki az erősebb.-mondtam majd nekem ugrott és a földhöz szorított.Játszott.Csiklandozta az oldalam és nem volt menekvés számomra.

-Kérlek!Kérlek!Hagyd abba!Na!Hahahaha!-most kezdtem úgy érezni, hogy megfulladok a nevetéstől.

-Nem hagyom abba míg nem engeded, hogy veled menjek!

-Jól van jó csak engedj el!!

-Oké.

     Elengedett én még nem tértem magamhoz.Alig kaptam levegőt a nevetéstől.Tudta, hogy nyert és kajánul vigyorgott rám.

-Na most mit vigyorogsz?-kérdeztem kissé sértődött hangnemben.

-Rajtad.Nem adod fel egykönnyen.-mondta és kimászott a lyukon.

-Nem szokásom.-és utána mentem.

     Jól telt ez a nap is.Rorannal bejártuk a környéket fogtunk két nyulat majd miután megettük elindultunk haza.Mostmár jól volt ezért ő is haza ment.Megígértük, hogy még találkozunk.Búcsúzáskor Roran mellém lépett s a nyakamhoz hajtva a fejét hozzám bújt és én ugyanígy tettem.Szerelmes voltam.És tudtam, hogy nem szabadna de a szivem cserben hagyott.Megint változtam.És a telihold is közeledett.

 

Vége az első résznek.

Remélem tetszett!